2012. február 25., szombat

Szakmai önérzet

Pár hónappal ezelőtt két tehetséges sulis szaktársam, Somogyi Donát és Haraszti Péter megkértek hogy tervezzek karaktereket az ő általuk már elkezdett 3D animációs rövidfilmjükhöz. Ez Örkény István Szakmai önérzet című egypercese alapján készül, ami a groteszkséget vonja maga után, a képi világot is groteszknek gondoltuk ki.
Első körben a főhős karakterét terveztem meg, akit mi 'Madárember'-nek nevezünk, majd meglátjátok a kész animációban hogy miért!
Ezek voltak az első skiccek:


Az utóbbi tervek közül a szakállas fazon figurája lett a nyerő, így ezután ezt kidolgoztam:


Ezután megrajzoltam a szemből és oldalnézetét a figurának, hogy a karaktermodellezésért felelős Haraszti Péter nekiláthasson.



Készítettem ezután egy koncept rajzot róla, ahol már színesen is láthatjátok Mr. Birdmant.
A munkafolyamat 3 fázisát láthatjátok:


Ezzel a figurával párhuzamosan nekiláttam a másik karakterhez is, a Főnök karakterét is megrajzolni, belőle jóval több verzió készült, mire meglett a tuti.


Ezek után csináltam ezt a rajzot, és ez lett a kiválasztott figura. Láthatjátok a tussal kihuzott és a színes verzióját is:


Majd erről a rosszarcu pénzeszsákról is elkészült a szemből és oldalnézeti rajz:


Végezetül láthattok két olyan oldalt ahol az animációhoz készítettem néhány látványrajzot.


Jelenleg a texturázás kísérleti fázisa folyik részemről a projektben.


Kellemes hétvégét!

1 megjegyzés:

  1. Krisz!!! Komolyan mondom meghoztad a kedvem a rajzoláshoz! Igazán vérprofi melóid vannak!!!!!
    Nagyon tetszik a blogod!!!!!

    VálaszTörlés